Reggel eléggé izgatottan keltem, vagy tíz perccel hamarabb a
szükségesnél. A gardróbomhoz rohantam, és próbáltam választani a ruhák közül.
Végül a fekete csőfarmerem, a többrétegű vöröses picike pöttyökkel díszített blúzom,
és ne hűvöskés idő miatt a bakancsom vettem fel. Magamra rángattam még a
blézerem, és a fekete nagy válltáskámba belepakoltam a sulis cuccaim.
A fürdőben megcsináltam a hajam. Nem kellett sokat foglalkozni vele, tűrhetően állt elve is. Csoda. A sminkem csak kis enyhe, ahogy szokott: alapozó, szájfény, spirál. A kiegészítőkkel is csínján bánok. Nem túl sok, és általában nem is feltűnő. Az egészalakos tükör előtt forgolódva néztem végig magamon. Egészen tetszett az összhatás. Azt hiszem, van stílusom, méghozzá jó. Ennek örülök. Na, nyomás, elkések.
A suli elé érve minden bátorságomat összeszedtem, és nem törődve a sok kíváncsi szempárral, felsiettem a lépcsőn.
Az osztály előtt egy barna hajú lány bandázott pár menő lánnyal, és pár fiúval. Elég menőnek tűnt. Mikor beértem a terembe már a padján ült. Kipakoltam a cuccaim, aztán jobban megnéztem magamnak. Kell egy barátnő. Lou szerint egy menő barátnő. Végül is szeretnék menő lenni. És ez vele sikerülhet. Jobban végigmérve megnéztem mennyire megfelelő barátnő-alapanyag. Oké, bolond vagyok.
Nagyon jó stílusa van a csajnak, annyi szent. Elég menő, sok pasi van oda érte, a csajok is bírják, meg kicsit irigylik is. De eddig semmilyen lány nem ment oda hozzá. Elővette a telefonját (ugyanolyan, mint az enyém) és kuncogni kezdett, aztán újra rezegni kezdett a telefonja, és ezúttal már röhögésben tört ki. Mosolyogva figyeltem, ahogyan elintézi a dolgait, aztán minden bátorságom összeszedve odamentem hozzá. Oké, kissé bátortalanul, de próbáltam határozottnak tűnni.
- Hello. Nina Thompson vagyok. – mosolyogtam rá. Kissé meglepődve nézett fel, de aztán elmosolyodott, és kezet rázott.
- Victoria Frewen. Új vagy itt?
- Igen. Most költöztem ide Londonba.
- Úú, vidéki vagy? – kérdezte kicsit piszkálódva, aztán hangnemet váltott. – Nem sokat voltam vidéken. Milyen ott lakni?
- Hát, korántsem ilyen izgalmas. Vannak szép helyek, de Londonhoz képest minden egy kis semmi. Imádom ezt a helyet.
- És milyen a kolesz?
- Nem koleszes vagyok.
- Hát akkor?
- A szüleim vettek nekem egy házat.
- Wow, egyedül laksz? Mázlista csaj! Nekünk egész kastélyunk van, de simán feladnám egy kis egyedüllétért.
- Meg tudlak érteni. – mondtam. – Majd körbevezetsz? Ez az első napom, és semmit sem tudok.
- Persze. – mosolyogott. Csevegésünket a csengő szakította félbe.
Az órák nagyon jól teltek, szünetekben pedig megismerkedtem az iskolával. Először is megigazítottuk a sminket a mosdóban, mi más? Utána körbe lettem vezetve mind a 3 szinten (kétemeletes), a másik épületben (tornaterem, öltözők) és az udvaron is. Megismerkedtem a nagymenőkkel, és a nap végére már egészen sikerült felengednem közöttük.
- Na, hogy tetszik? – kérdezte utolsó óra után Vitoria.
- Nagyon jó. Állati nagy, modern, és ez a nyüzsgés!
- Na, örülök. – mosolygott.
- Átjössz hozzám? – kérdeztem.
- Rendben. Csak felhívom a szüleim. – mondta, tárcsázott, és elfordult. – Indulhatunk.
Az utat végigbeszéltük. Kiderült, hogy ő csak egyszer volt vidéken, amikor temették a nagynénijét, akivel csak egyszer találkozott kisbabaként, szóval nem volt sok idő körülnéznie, de a friss levegő tetszett neki. Amúgy meg meglátszik rajta a dolog, igazi nagyvárosi lány, sokkal otthonosabban mozog, mint én. Azonnal eszembe juttatta Louist. Az utcába érve rendeltem kaját.
- Hű, szép kis lakás! – mondta belépve.
- Hát, köszi.
Ledobta a táskáját és körülnézett. Valamivel otthonosabban mozgott, mint Lou.
- Hm, mit hallgatsz? – lépett a hifihez, és elindította a CDt. Éppen az Up all night volt berakva. – Te is szereted őket? Imádom! – visongott, aztán továbbment a szobában. Persze azonnal szemet szúrt neki eg bizonyos fehér cetli. – Nem hiszem el! – nevette el magát hitetlenül. – Alig érkeztél meg a városba, máris van egy Louis által dedikált papírod? Képed nincs?
- Most hogy így mondod, azt is csinálhattam volna. Sajnos nincs. – mondtam szórakozottan, ami szerencsére nem szúrt neki szemet. Ha tudná! Akár most is felhívhatnám az emlegetett szamarat, hogy jöjjön már ide egy kép erejéig. Persze nem fogom.
Már egy ideje nálam voltunk, megettük a rendelt kaját, amikor megcsörrent a telefonom.
- Nekemisolyanomvan! – mutatott á azonnal, aztán hagyta, hogy felvegyem.
- Szia! – szóltam bele a telefontba vigyorogva. Ki nem kedveli ezt az idiótát, akinek jelenleg nem mondom ki a nevét, mert akkor meghalok.
- Hello, Nina. Most átjöhetsz!
- Hogy mi?! Ez komoly? Úristen. Mindjárt indulok. Hű.
- Pasid? – vonta fel a szemöldökét.
- Nem, csak egy barát. – mondtam röviden.
- Na, lassan nekem is mennem kell. – nézett rá az órára Victoria.
- Akkor holnap a suliban? – kérdeztem.
- Holnap a suliban. – mondta mosolyogva és átölelt.
- Szia! – köszöntem el, mire még intett egyet, aztán elindult. Én meg a másik irányba.
Nagyon izgatott voltam, amikor megnyomtam a csengőt. Eleve még nem is jártam náluk.
- Szia kislány! – nyitott ajtót Lou.
- Szia! – vigyorogtam.
- Na gyere, bemutatlak nekik. – húzott beljebb.
- Srácok, ő itt Nina.
A fürdőben megcsináltam a hajam. Nem kellett sokat foglalkozni vele, tűrhetően állt elve is. Csoda. A sminkem csak kis enyhe, ahogy szokott: alapozó, szájfény, spirál. A kiegészítőkkel is csínján bánok. Nem túl sok, és általában nem is feltűnő. Az egészalakos tükör előtt forgolódva néztem végig magamon. Egészen tetszett az összhatás. Azt hiszem, van stílusom, méghozzá jó. Ennek örülök. Na, nyomás, elkések.
A suli elé érve minden bátorságomat összeszedtem, és nem törődve a sok kíváncsi szempárral, felsiettem a lépcsőn.
Az osztály előtt egy barna hajú lány bandázott pár menő lánnyal, és pár fiúval. Elég menőnek tűnt. Mikor beértem a terembe már a padján ült. Kipakoltam a cuccaim, aztán jobban megnéztem magamnak. Kell egy barátnő. Lou szerint egy menő barátnő. Végül is szeretnék menő lenni. És ez vele sikerülhet. Jobban végigmérve megnéztem mennyire megfelelő barátnő-alapanyag. Oké, bolond vagyok.
Nagyon jó stílusa van a csajnak, annyi szent. Elég menő, sok pasi van oda érte, a csajok is bírják, meg kicsit irigylik is. De eddig semmilyen lány nem ment oda hozzá. Elővette a telefonját (ugyanolyan, mint az enyém) és kuncogni kezdett, aztán újra rezegni kezdett a telefonja, és ezúttal már röhögésben tört ki. Mosolyogva figyeltem, ahogyan elintézi a dolgait, aztán minden bátorságom összeszedve odamentem hozzá. Oké, kissé bátortalanul, de próbáltam határozottnak tűnni.
- Hello. Nina Thompson vagyok. – mosolyogtam rá. Kissé meglepődve nézett fel, de aztán elmosolyodott, és kezet rázott.
- Victoria Frewen. Új vagy itt?
- Igen. Most költöztem ide Londonba.
- Úú, vidéki vagy? – kérdezte kicsit piszkálódva, aztán hangnemet váltott. – Nem sokat voltam vidéken. Milyen ott lakni?
- Hát, korántsem ilyen izgalmas. Vannak szép helyek, de Londonhoz képest minden egy kis semmi. Imádom ezt a helyet.
- És milyen a kolesz?
- Nem koleszes vagyok.
- Hát akkor?
- A szüleim vettek nekem egy házat.
- Wow, egyedül laksz? Mázlista csaj! Nekünk egész kastélyunk van, de simán feladnám egy kis egyedüllétért.
- Meg tudlak érteni. – mondtam. – Majd körbevezetsz? Ez az első napom, és semmit sem tudok.
- Persze. – mosolyogott. Csevegésünket a csengő szakította félbe.
Az órák nagyon jól teltek, szünetekben pedig megismerkedtem az iskolával. Először is megigazítottuk a sminket a mosdóban, mi más? Utána körbe lettem vezetve mind a 3 szinten (kétemeletes), a másik épületben (tornaterem, öltözők) és az udvaron is. Megismerkedtem a nagymenőkkel, és a nap végére már egészen sikerült felengednem közöttük.
- Na, hogy tetszik? – kérdezte utolsó óra után Vitoria.
- Nagyon jó. Állati nagy, modern, és ez a nyüzsgés!
- Na, örülök. – mosolygott.
- Átjössz hozzám? – kérdeztem.
- Rendben. Csak felhívom a szüleim. – mondta, tárcsázott, és elfordult. – Indulhatunk.
Az utat végigbeszéltük. Kiderült, hogy ő csak egyszer volt vidéken, amikor temették a nagynénijét, akivel csak egyszer találkozott kisbabaként, szóval nem volt sok idő körülnéznie, de a friss levegő tetszett neki. Amúgy meg meglátszik rajta a dolog, igazi nagyvárosi lány, sokkal otthonosabban mozog, mint én. Azonnal eszembe juttatta Louist. Az utcába érve rendeltem kaját.
- Hű, szép kis lakás! – mondta belépve.
- Hát, köszi.
Ledobta a táskáját és körülnézett. Valamivel otthonosabban mozgott, mint Lou.
- Hm, mit hallgatsz? – lépett a hifihez, és elindította a CDt. Éppen az Up all night volt berakva. – Te is szereted őket? Imádom! – visongott, aztán továbbment a szobában. Persze azonnal szemet szúrt neki eg bizonyos fehér cetli. – Nem hiszem el! – nevette el magát hitetlenül. – Alig érkeztél meg a városba, máris van egy Louis által dedikált papírod? Képed nincs?
- Most hogy így mondod, azt is csinálhattam volna. Sajnos nincs. – mondtam szórakozottan, ami szerencsére nem szúrt neki szemet. Ha tudná! Akár most is felhívhatnám az emlegetett szamarat, hogy jöjjön már ide egy kép erejéig. Persze nem fogom.
Már egy ideje nálam voltunk, megettük a rendelt kaját, amikor megcsörrent a telefonom.
- Nekemisolyanomvan! – mutatott á azonnal, aztán hagyta, hogy felvegyem.
- Szia! – szóltam bele a telefontba vigyorogva. Ki nem kedveli ezt az idiótát, akinek jelenleg nem mondom ki a nevét, mert akkor meghalok.
- Hello, Nina. Most átjöhetsz!
- Hogy mi?! Ez komoly? Úristen. Mindjárt indulok. Hű.
- Pasid? – vonta fel a szemöldökét.
- Nem, csak egy barát. – mondtam röviden.
- Na, lassan nekem is mennem kell. – nézett rá az órára Victoria.
- Akkor holnap a suliban? – kérdeztem.
- Holnap a suliban. – mondta mosolyogva és átölelt.
- Szia! – köszöntem el, mire még intett egyet, aztán elindult. Én meg a másik irányba.
Nagyon izgatott voltam, amikor megnyomtam a csengőt. Eleve még nem is jártam náluk.
- Szia kislány! – nyitott ajtót Lou.
- Szia! – vigyorogtam.
- Na gyere, bemutatlak nekik. – húzott beljebb.
- Srácok, ő itt Nina.
- Szia! – pattantak fel a kanapéról/fotelról/földről és
jöttek oda hozzám.
Mindenki bemutatkozott, ami persze tök felesleges volt, mondjuk annyira izgatott voltam, hogy képes lettem volna elfelejteni a nevüket. De éppen nem sikerült. Hát csak annyit tudok mondani, hogy eszméletlen jó pasik mind, sokkal jobb, mint a képeken.
Utána nagyon sokat beszélgettünk, és egész hamar feloldódtam. Állati jó fejek, nagyon hülyék. Emellett persze kedvesek és figyelmesek is. Nagyon megkedveltem őket, nem csalódtam, sőt!
Mindenki bemutatkozott, ami persze tök felesleges volt, mondjuk annyira izgatott voltam, hogy képes lettem volna elfelejteni a nevüket. De éppen nem sikerült. Hát csak annyit tudok mondani, hogy eszméletlen jó pasik mind, sokkal jobb, mint a képeken.
Utána nagyon sokat beszélgettünk, és egész hamar feloldódtam. Állati jó fejek, nagyon hülyék. Emellett persze kedvesek és figyelmesek is. Nagyon megkedveltem őket, nem csalódtam, sőt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése