Nem megy! :/

Sziasztok! Gondolom, a cím mindenkinek felkeltette a figyelmét, de egy kis bemutatkozással kezdeném, hogy kicsit megértsétek a problémát.

TheWriter vagyok, 14 éves. A kedvenc pop bandám a One Direction, de újabban nem hallgatom őket, és a velük foglalkozó oldalakra sem megyek fel. Azokat a fanfictionöket, amik róluk szólnak, csak azért olvasok, mert feliratkoztam, és tetszett. Ami nem tetszett, azt már abbahagytam. Rajtuk kívül az egyetlen pop előadó, akit szeretek, az Ed Sheeran, akit csak akkor hallgatok, ha már tényleg széthasad a fülem, és kell egy kis nyugtató neki. Ezzel nem azt mondom, hogy utálom őket, mert ez nem igaz. Már nem keltik fel úgy az érdeklődésem, mint amikor belekezdtem ebbe a fanfiction-be. Újabban keményebb zenéket hallgatok. És most nem a Lambert-Miley-Pink féle "keményre" gondolok, hanem a Metallica-ra és a Guns 'n' Roses-ra. És őszintén már sok volt folyton azt hallgatnom minden számban, hogy Kesha megint beszívott és kirúgott a hámból meg még volt egy kis pasizás is, hogy Taylor újabb pasival szakított, és ez most úgy fáj vagy nem is érdekli, hogy mindenki szerelmes, csak nem meri elmondani. Ráadásul minden második dal ugyanolyan, függetlenül attól, hogy az a két szám teljesen függelten egymástól, főleg előadóban. A reszelős zenékről pedig inkább ne is beszéljünk...

A másik, hogy nem tetszik senkinek. Persze, mos azonnal jöttök itt nekem a 7000+ megtekintéssel és a 10 rendszeres olvasóval, amit nagyon köszönök! Viszont 37 rész után még mindig csak egy kommentelőm van, és már ő sem azt írja, hogy mennyire jó. mert nem tetszik se neki, se nektek, se nekem. Igen! Nem tetszik nekem. Amióta elkezdtem, nagyon sokat fejlődtem, és most a harmincadik rész után hiába kezdeném átformálni! Rossz a megfogalmazás, tele van helyesírási hibával, nagyon sablonos, rosszul van kitalálva.

Komolyan. Hogy írjak fanfictiont, ha már nem vagyok directioner, és részt veszek Ruta (főleg 1D) fanfic ellenes kampányában, mert már annyi van belőlük, és olyan sablonosak, hogy az lehetetlen! U-N-A-L-M-A-S-A-K! És milliónyi. Valaki nem akar olyan fanfiction-t írni, amiből még nincs ezer? Mondjuk Ed Sheeran, Rihanna, Rita Ora... nem? Mert már Union J-ből és TW-ből is van egy pár. Vegyük FantasyGirl-t a Christopher fanfickel. Nem hallottál még róla? Egy dán énekes. Szóval annak a lánynak van esze, és jól is ír. De azt ajánlom, ha feltétlenül blogolni akarsz, egyedi, saját, nem fanfic történetbe kezdj bele!

Szóval a lényeg!!! Nem tudom befejezni. Aki akarja, írjon e-mailt, elküldöm neki az eddig megírt többi részt, aki akarja, azt felveszem rendszergazdának magam helyett, hogy folytassa, vagy valamit kezdjen az oldallal, de én ezt nem vagyok képes végig csinálni. Unom már... Nagyon sajnálom, de nem megy... :/

U.i.: Ne most kezdjetek el kommentelni, mert akkor is abbahagyom. Nem ti vagytok az oka a befejezésnek, csak egy kicsit megerősítitek. Viszont aki rendszergazda, író, vagy valami akar lenni, az írjon e-mailt!

37. rész – A másik ajándék

Sziasztok, olvasók!
Újabb résszel jelenkezek. Sajnos nem lett túl hosszú, de azért remélem, megteszi nektek. Köszönöm, hogy olvastok (vagy hogy nem). Jó olvasást! :)

- Hmm… felolvasom. – mondtam.
„Kedves Nina! Tudom, hogy „kapcsolatunk” kezdetén nem voltak túl kedvező információid rólam, és meg is adtam az okot, hogy gyűlölj. De kérlek, hidd el, azóta megváltoztam. Nem kell jóban legyünk, csak ne utálj! Ha máskor nem is, legalább most bocsáss meg! Karácsony van… T. U.i.: Kellemes Ünnepeket!”
- Valószínűleg nem ő írta a többi levelet. – gondolkodott Liam. – Nem annyira rámenős.
- Van egy ötletem, hogy ki ez…
- T… mint Tom. – mondta ki Niall hangosan.
- Pontosan! – mondtam. Aztán végiggondoltam. Szerintem három másodpercnyi csend megvolt, mire újra megszólaltam. – De most komolyan! Mit akar? Éppen csak hogy sikerült lerázni a sajtót. És még mennyi minden! Meg aztán Victoria is tud egyet s mást mesélni, ugye? – kérdeztem hitetlenül.
- Hát igen… de figyelj… szerinted tényleg megbánta? – kérdezte óvatosan.
- Lehetséges. De egy rámenős levéllel és egy hasonló üzenettel, na meg a másik ajándékkal a kezemben pont teszek rá! – jelentettem ki.
- Igaz. Mi is van a másik levélben, meg az üzenetben? – kérdezte Harry.
- „Tetszett az ajándék?” – vágtam rá reflexből. – Szóval… most ki kell bontsam. – sóhajtottam. Kikötöttem a szalagot, és leemeltem a tetejét. Kissé megrökönyödve néztem bele a dobozba. – Egy összetekert papír, amit egy gyűrű fog össze. De a gyűrű… vajon hány karátos? – kérdeztem, mert tényleg nem az olcsó fajtából volt.
- Ez beteg! – szólta el magát valamelyik fiú.
- Mi van a papíron?
- „Milyen érzés? Én tudom, hogy ki vagy, de te nem tudod, hogy Én ki vagyok…” – olvastam fel, és a torkom összeszorult. Ennyi volt az összes. Egy pötty nem sok, annyival több sem állt a papíron. Csend. – Ez ugye… nagyon rosszat jelent? – kérdeztem, mire egyetértő zúgolódást hallottam a vonal másik végéről.
- De miért?! – csattantam ki az idegtől. – Miért pont én? Még híres sem vagyok! Lehet, hogy egész jó a hangom, és lehet, hogy benne voltam a tévében! És lehet, hogy valami elvetemült utánam nézett, és megtudta, hol lakok… vagyis laktam. De ne képzelje azt, hogy bármit is tud rólam.! Én csak egy tizenegyedikes lány vagyok, aki emelt fizikán szenved a nyomorult tanára miatt, és valahogy mégis rátalált a szerencse ennyi év után! Miért kellett elrontani?! Mégis miért?! – kiáltottam. Remélem a lent „nyugodtan” teázgató őseim nem hallottak sokat abból, hogy épp megőrülök.

*Niall szemszöge*

- De miért?! – kiáltotta hirtelen. – Miért pont én? Még híres sem vagyok! Lehet, hogy egész jó a hangom, és lehet, hogy benne voltam a tévében! És lehet, hogy valami elvetemült utánam nézett, és megtudta, hol lakok… vagyis laktam. De ne képzelje azt, hogy bármit is tud rólam.! Én csak egy tizenegyedikes lány vagyok, aki emelt fizikán szenved a nyomorult tanára miatt, és valahogy mégis rátalált a szerencse ennyi év után! Miért kellett elrontani?! Mégis miért?! – ordította idegesen.
Hiába mondanám, hogy „én megértem”, csak hogy megnyugtassam, nem hinné el. Nem hinné el, mert tudja, hogy ilyen velünk nem volt. Nem, nem értem meg, nem tudom megérteni! Átérezni, talán menne… ha például ott lennék. Csak kétségbeesett és ideges kiáltások – az ember ennyit vesz le ezekből a mondatokból. De amikor magam elé képzelem, hogy vajon mit érez, és ezt milyen mimika követi… olyankor odamennék, és csak megölelném. Tudjátok, milyen, amikor azt mondják, „minden rendben lesz”, és közben te tudod, hogy csak hazudnak. De megnyugodsz tőle. Odamennék, és miközben átölelném, azt mondanám neki, hogy minden rendben lesz. De ez nem igaz, már most sincs minden rendben! Miért pont ő? És miért ilyen korán? Hamarabb leszek puszipajtás Tommal, minthogy ezt megértsem, vagy megtudjam. Még csak tizenhét… rájött, hogy a volt barátai sosem voltak azok. Ezek után eljött Londonba, és csak tizenhét évesen totálisan egyedül kellett boldoguljon. Ezen túl már az iskola második hetében összefut a menők ellenségével, aki kipakolja őt a sajtónak! Eközben versenyez a Voiceban, és bejut a legjobbak közé. Lehet, hogy igazságos, de nem jó döntés Jessietől, amikor kirakja, mert megnyerhette volna. Mindemellett baleset (ebből következően feleannyi felkészülési idő), szülői szigor, és van még tovább is. Most pedig készülnie kéne az érettségire. Bevállalta, hogy bemagolja a következő év tananyagát is a siker érdekében, csak hogy énekelhessen, amihez komolyan nem kell az emelt fizika! Istenem, még csak 17 éves! Mit akarnak vele?!