8. rész - Rajtaütés a Nando’sban

Na, sziasztok! Nagyon örültem, hogy végre kaptam egy komit, akkor is, ha építő jellegű kritika volt, és nem dícséret.:) Jajj, és túl vagyunk a 400 megtekintésen! *o* Itt is van az új rész, itt a gépemen már eléggé elhaladtam. Na, de enm is beszélek tovább... Nina.*

Kiderült, Niall azért hívott, mert a fiúk otthon hagyták (?) és unatkozott egyedül. Ja meg a kaja is kevés otthon, és gondolta, menjünk el a Nando’sba. Jellemző… hova máshová? Mindegy, mivel éhes voltam, és hasonló helyzet állt fent, beleegyeztem.
 Kapucnis pulcsiban, és a sötét ellenére is hatalmas napszemüvegben (fő az álcázás) messziről integetett nekem. Nem bírtam nem mosolyogni.
- Szia Niall! – köszöntem, amikor végre közel értem hozzá.
- Szia Nina. Mit eszünk? – kérdezte. Én vettem egy magamnak megfelelő mennyiséget. Ő vett vagy kétszer-háromszor annyit. Mindegy, engem nem zavar. Pláne, hogy nem az én pénzemből megy.
- És mit csinálnak a fiúk? – kérdeztem összeráncolva a szemöldökömet.
- Passz. Hazaértem, és nem volt otthon senki. – tárta szét a kezét. Én meg elröhögtem magam. Kedves vagyok.
- Most vagyok halálra ítélve! – húzódtam beljebb a sarokba.
- Merthogy? – kérdezte, és arrébb pöckölte az asztalon a napszemüvegét.
- Jobb lenne, ha felvennéd! – motyogtam, és ridegen néztem, ahogyan Tom besétál a Nando’sba, és rendel.
- Ki ő?
- Egy olyan ember, akit jobb elkerülni. – mondtam röviden.
- Nina, rég nem láttalak! – vigyorgott rám gúnyosan.
- Ahj, a francba! – motyogtam. – Kopj le, Tom!
- A kis barátnőd szépen lepattintotta a haverom… - kezdett neki.
- Azt mondta, kopj le! – fordult hátra Niall.
- Hoppá, hoppá! Azt hiszem, nem is zavarok tovább. – vigyorgott gúnyosan, mire felhúztam az egyik szemöldököm.
- Bocs, csak… - fogtam a fejem. – Asszem jobb, ha eltűnünk innen, mielőtt kijön az egész sajtó.
- Jó ötlet. – mondta, és egyszerre betömte, ami maradt. Csak nagyokat pislogva meredtem rá. – Most mi van? Csak nem hagyhatom itt! – jelentette ki. Hát nem tudtam nem nevetni.
Mivel még csak hét múlt, gondoltuk, benézünk hozzám.
- Aszta, szép nagy! – mondta tömören. Aztán odament ahhoz a polchoz ahol a DVDim vannak.
- Ace Ventura? – kérdezte röhögve.
- Jól van na! – vontam meg a vállam. Erre betette.
Be kell valljam, egyszer már láttam, de most sokkal jobb volt. Lehet, hogy csak Niall miatt volt…

                                                                     *

Kicsit féltem suliba menni a tegnapi miatt. Tom már gúnyosan vigyorogva várt.
- Fogd be! Nem érdekelsz, nagyon nem. Oltári nagy köcsög vagy, tűnj az aurámból! – kiáltottam.
- Aurádból! – röhögött ki.
- Nekem legalább van szókincsem. – forgattam a szemem, és otthagytam. Épp elég ideges voltam amiatt, hogy a srácoknak ma van egy interjújuk.
- Mi dolgod volt vele? – kérdezte Bell furán.
- Tegnap volt egy szép nagy összetűzésem vele. – sóhajtottam. – Mindegy.

*Niall szemszöge*

 Annyira nem paráztam az interjú miatt. Gondoltam, csak a szokásos kérdések. Na meg mindig jön a „mi van a csajokkal?” téma.
Szépen sorba válaszolgattunk a kérdésekre. Már azt hittem megúszom az előbb említett témát, ami amúgy mindegy is lett volna, mert úgy is ugyanazt mondom. Hogy milyen rosszul gondoltam! Rosszabbat kaptam.
- Niall, tegnap láttak egy lánnyal! Mesélnél róla nekünk? – kérdezték. A fiúk szemöldök ráncolva néztek rám, és próbáltam én is meglepett arcot vágni.
- Engem? – kérdeztem. – De jó is lett volna! – nevettem el magam.  De jó is volt! – Nem én voltam. – vettem komolyra a formát.
Szerencsére egész hihető kis alibit szedtem össze magamnak, bár eléggé megizzadtam vele, és azt hiszem lesz még egy oltári nagy fejmosásom Paultól.
- Ember! Mi a frászt csináltál te tegnap? – kérdeztek.
- Öhm, ettem a Nando’sban, meg filmeztem… sok mindent.
- Egyedül?
- Ööööö…
- Ez becsajozott! – vihogott Lou.
- Nem így történt. – mondtam tök higgadtan, és Louisra néztem. Kis higgadtság és komoly nézés à ha hazudok, elhiszik.
- Legalább azt mondd meg, kivel voltál! – kérlelt Harry.
- Ninával. – jelentettem ki, mintha természetes lenne. Ja, meg közben forgattam a szemem. Minek kell ennyit kérdezni?
- Ezazz! Csak volt értelme, hogy belém botlott a kiscsaj! – éljenzett Loui.
- Mi van? – kérdeztem. Valamiről nagyon le vagyok maradva.
- Semmi, semmi. – vágták rá. Aha, szóval csak én nem vagyok beavatva. Kis szemetek.

*Nina szemszöge*

Szünetben bezárkóztam az egyik vécéfülkébe, és ott néztem végig az interjúról a videót. A szívem konkrétan kihagyott, amikor a tegnapiról kérdezték. Azért egész szépen kimászott belőle. Éljen, se sajtó, se semmi más. Egy darabig. Nagyon nem szívlelem ezt a Tomot.
Óra közben is keresgéltem cikkeket erről. A rajongók bő 10%a nem ette be, és találgatják, ki lehet az, és hogyan néz ki (nem került nyilvánosságra fotó).
- Hey! – „kiáltottam” Victoriának. Óra volt, szóval az a kiáltás elég halk volt.
- Hmm…?
- Láttad már a mai interjút?
- Nem. Mi volt benne? – kérdezte, és azonnal a netet pásztázta. Szeretjük a törit, meg tudjuk is.:P
- Niallt látták egy csajjal tegnap este.
- Hol? – kérdezte.
- Pff. Passz, azt nem mondták.
- Megnéztem volna magamnak mindkettőt. Niallt azért mert ő Niall… a csajt meg mert nehogy már! – akadt ki, én meg kuncogni kezdtem.
- Mi az?
- Jól fogalmazol. – röhögtem ki.
- Köszönöm. – húzta ki magát.
- Miss Thompson, Miss Frewen! Kívül tágasabb, nyugodtan kimehetnek folytatni a beszélgetést. – szidott le minket a tanár. Huppsz.
- Khm… elnézést. – motyogtuk a szemünket lesütve, „megbánóan”, aztán csendben maradtunk. Úgy majdnem.
 Szünetekben olyan gyilkos pillantásokat vetettem Tomra, hogy már én is féltem néha. Néha pedig győzedelmesen néztem rá, ugyanis van alibink. Haha. Oké, azért be kell valljam, kicsit félek. Ki tudja, miket tud még. Ráadásul más miatt is veszélyben vagyok (vagyunk). Próbálnom kell a válogatásra, és ahhoz el kell menjek hozzájuk. Ha Tom követ, ki vagyunk nyírva. De hiányzik a jelenlétük, olyan hülyék, annyi színt hoztak az életembe még a sulis barátaim mellett. És különlegesen Niall hiányzik…

7. rész - Tom

Ihletáradat. Mázlista vagyok. Meg ti is, hogy annak ellenére, hogy minimális visszajelzés (annyit látok, hogy feljöttetek a blogra) ellenére is folyamatosan kapjátok az új részt. De nem haragszom, van kedvem írni.:)

Reggel miután felöltöztem eléggé izgatottan indultam suliba. Két okom volt rá. Az egyik a The Voice UK. A másik pedig Tom.
- Ismerlek, vagy nem ismerlek? – húzta össze a szemét Victoria.
- Ismersz! – borultam a nyakába.
- Ez a beszéd kislány!
- Na neeem! Már te is?! Összefogtatok! – kiáltottam fel.
- Öhm, biztos, oké.
Ekkor megszólalt a csengő, szóval mehettem kémiára. Francba is!
Szünetben kihasználtam az alkalmat, hogy felhívjam anyát.
- Szia anyu!
- Szia kicsim!
- Csak azért hívlak, mert egy idióta benevezet a Voiceba. Nem akartam menni, de egyrészt nem lehet lemondani, másrész meg annyit győzködtek, hogy bejutottam a válogatóba.
- Hogy mii?! – ordított bele a telefonba. Aucs, a fülem.
- Nyugi, kiváló tanuló vagyok, meg Victoria is, ő küldi majd a leckét. És vannak nagyon jó befolyásaim, szóval nem lesz semmi gond. – könyörögtem.
- Nagyon élni akarsz. Nem tetszik ez nekem.
- De hát itt vagyok Londonban! Ez csodás, anya!
- Csak aztán ne gyere haza sírva, hogy ezt elszúrtad.
- Nyugodj meg. Inkább leordítom a fiúk fejét. – legyintettem, bár azt nem láthatta.
- Az a csengő volt?
- Ja, igen, le kell tennem. Szia! Puszi!
Gyorsan zsebre vágtam és rohantam órára. Épp időben estem be. Ez a tanár még 10mp késésért is beírja az igazolatlant. Pff.
- És mivel szeretnél indulni? – kérdezték.
- Legyen meglepetés. Mindenesetre elég megnyerő.
- Miből gondolod?
- Jók a tanáraim. – kacsintottam.
- Nem tetszik ez a nagy titkolózás. – húzták össze a szemüket, de nem volt idejük tovább firtatni. Ugyanis kicsapódott az ajtó, és kilépett rajta…
- Tom! Jaj, ne! – nyögött fel Victoria.
Mint kiderült, ő magántanuló. Minden évben eljön egy-két hétre a suliba, és hódít. A menőket porig alázza, újra és újra. Ja, és nála már tényleg csak a 1Dben vannak jóképűbb és sexybb srácot. Valami elképesztő a csávó, nagyon durva. Nagyon durva.
Levette a napszemüvegét és körbefordult. Mindenki őt nézte, szinte megfagyott a levegő. Aztán megakadt a szeme a mi társaságunkon.
- Miért nem tetszik még a nézése sem? – kérdeztem félve.
- Ide jön. – suttogta Ben. Még a fiúk is félnek tőle.
- Látom van új hús! – mosolygott gúnyosan. – Neve is van?
- Nina. – mondtam, és próbáltam határozottnak tűnni. Remélem bejött. Azt hiszem igen, mivel a többiek is kihúzták magukat.
- Én pedig Tom vagyok. Örülök, hogy megismertelek! – nézett rám „bájosan”. Ha most azt hiszi, beszervezhet a saját táborába, nagyon téved.
- Hasonlóan NEM. – mondtam, és visszafordultam. – Ez meg mit képzel? – kérdeztem a többiektől.
- Nina, ez szép volt! – veregetett vállon Jeremy.
- Emberére talált. Erős ellenfélre. – bólogatott Bell.
- Ajánlom is neki. Én itt nem hagyom, hogy csak úgy földbe tiporjon mindent!
- Mi pedig mindenben segítünk.
- Még jó! – mondtam, aztán elnevettem magam.
Tom kissé ideges tekintettel méregetett engem messziről.
- Te, és mi van azzal a csávóval, tegnapról? – kérdeztem. Kicsit gyanús volt, hogy nem ömleng róla.
- Megint pasizol? – kérdezte Ben.
- Csak a szokásos. – legyintett. – Tom táborában volt, lepattintottam.
- Uh. Mondjuk ez várható volt.
- Igen, hülye voltam, hogy nem kalkuláltam bele. Ilyenkor mindig járják a környéket a jóképű haverjai. Tudnom kellett volna, hogy tőle van.
- Emberek, ez terror! – néztem az ölembe ejtett összekulcsolt kezeimre.
Pechem volt, mert következő órám (angol) pont az emlegetett szamárra, Tommal volt. És hol máshol foglalt volna helyet, ha nem mögöttem?! Nem sokkal az óra kezdete után, egy kis papír cetlit „tolt elém”.
~ Menőbbekkel kéne lógnod! Ne süllyedj le a szintjükre. ~
~ Nem hagyom cserben őket. Amúgy meg mit akarsz? Pár hétig nyaljam ki a segged, aztán várjak rád egy évig? És addig semmi? Na nem! Én nem fogom cserbenhagyni a barátaim. ~
~ Jó emberismerő vagy. Biztos nem akarsz átállni. ~
~ Egy dolgot mondok, szóval jól jegyezd meg.: Nem bírom a pofádat. ~
~ Nem bírlak rá, igaz?;) ~
~ Kopj le! Engem nem nyersz meg egy szimpla jó külsővel! ~
Ezek után még próbálkozott, de mindig üresen küldtem vissza a papírt, vagy pedig áthúzva az ő részeit.
Szünetekben próbáltuk visszacsábítani magunkhoz az embereket. Még foglalkoztunk is velük, pedig a nevüket sem tudjuk. Mindenesetre eddig 30%-ban sikeresnek bizonyultunk. Jó jel.
Amikor hazaértem, duplán megtanultam, aztán beültem a gép elé, és írtam egy levelet apának. Mivel fogalmam sem volt, hogyan, és mit tálalhatnék neki, beletelt majdnem egy telljes órámba, de végül nem bántam meg.
Végre kész lettem mindennel. Viszont farkaséhes voltam. Szerencsére a telefoncsörgés megoldotta. A kijelzőn Niall neve villogott…

Folyt köv!:D Nina.*

6. rész - Go válogatás!

Itt is vagyok az új résszel. Már nagyon a szívemhez nőtt ez a kis blog, erre rakok a legsűrűbben új részt. Na de nem is beszélek tovább, ovassatok!:)

A napok nagyon jól telnek. A buli után alig telt el pár nap, szerencsésen kijózanodtunk, és a suliban se híre se hamva az emlékeknek. Nem dereng semmi sem. Lehet hogy ez jó? Mindegy, nem biztos, hogy tudni akarom. A fiúk is egész normálisan viselkedtek az interjún, amit még tegnap este néztem meg. Egész ügyesek, és irtó hülyék… csak a szokásos.:)
 Reggel ezt a szettet vettem fel egy tornacipőmmel, a hajam pedig laza kontyba fogtam. Kezdődhet a nap! Victoria öleléssel köszöntött.
- Jól nézel ki! – nézett végig rajtam.

- Hagyjuk már! Te szebb vagy, és itt befejeztük. – legyintettem.
- Azt nézd! – jött közelebb hozzám, és az út túloldalán álló brutál jóképű srác felé mutatott. Ha még ő sem látta, akkor külsős. De kár. Oké, nem mondtam semmit, én nem panaszkodhatok, öt ugyanilyen helyes csávó barátságában.
- Hűű… Menj oda hozzá! – löktem meg.
- Hülye vagy?! – húzódott vissza. – Nézd, amúgy is idejön.
- Mázlid van, nekem nincs szükségem rá.
- Na nem, én nem beszélek vele egyedül!
- Miért ne?
- Amúgy meg mit értesz azon, hogy neked nem kell!? Ember, vak vagy?! Nézz már rá!
- Én nem elégedek meg egy olyan pasival, aki csak Andrew Garfield szintjét üti! Ezer bocs.
- Te hülye vagy. Nagyon. Ki kell neked?
- Mondjuk egy Zayn Malik, egy Louis Tomlinson, egy Niall Horan, és Harry Styles, vagy egy Liam Payne, és ezer bocs, hogy Liamet hagytam utoljára. Tudok én neked jobb pasit is.
- De én még nem tudok. – nyújtotta ki a nyelvét, és megfordult. Ekkor szembe találta magát az elég helyes fickóval. Nem hiszem el, hogy leszólította, és számot cseréltek!!! Persze én csak messziről figyeltem az eseményeket.
- Na, így kell ezt.
- Én nekimentem egy ennél a csávónál sokkal jobb pasiba. Megvan a száma, a címe, és találkoztam a négy ugyanolyan helyes barátjával. Azt hiszem, nyertem.
- Megtudhatnám, kik ezek?

- Sajnos nem, titoktartási fogadalmat kellett tennem. – néztem rá jelentőségteljesen.
- Úgyis kiszedem belőled!
- Igen, de nem ma!

- Hát jó. De akkor is! Milyen helyes már! És megvan a száma!
- Sose volt még pasid? – kérdeztem.
- De, kettő is.
- Akkor nem értelek. Nekem még egy sem volt, de… oké, ha azt az ötöt nem ismerném, én is örülnék.
- AZT az ötöt? De kedves vagy velük! – jegyezte meg.
- Jól van na, hülyék nagyon.
- Csajok, már vártunk titeket! – köszöntött minket Jeremy.
- Sziasztok! Miről lenne szó?
- Már megint itt ez a hülye Tom? – fintorgott Victoria.
- Talált, süllyedt!
- Öhm, beavatnátok? – kérdeztem.
- Ősellenség. – közölték röviden. Ja, oké.
- Terv?
- Ne rám nézzetek már! Azt sem tudom, hogy néz ki, és hogy kicsoda!
- Oké, nyugi.
- Szerintem a szokásos. Nem nagyon rukkol elő újjal, nekünk meg többszörös fölényünk van.
- Ráadásul a két csaj spontán visszavág. – mutatott ránk Nate. Ja, jó tudni, hogy én is. Csak úgy visszakézből. Hogy itt mik lesznek? Pff.
Tesink együtt volt, úgyhogy könnyen tudtunk haditervet készíteni. Utána külön-külön volt két óránk, majd egy Nattel, és az utolsó a legjobb barátnőmmel. Szerencsére Tom még a láthatár szélén sem tűnt fel, szóval mindenki elkerülte. Azért én még mindig nem értem, miért félnek tőle ennyire.
Hazafele egy-egy Starbucks kávéval a kezünkben sétáltunk.
- Hű, micsoda nagy leveled érkezett! – vigyorgott gúnyosan Victoria.
Már amikor megláttam, akkor is tudtam, hogy ez nem egy átlagos levél.
- Olvasd fel! – ugrándozott körülöttem.
- Jól van na! – bontottam fel, és ott azonnal kihagyott a szívem. – Ez egy félreértés!
- Még el sem kezdted olvasni.
- …Nina Thompson… értesítjük… bekerült… a Voice válogatójába. Hogy mi van?! Nem jelentkeztem! Nem is voltam előválogatáson! Ezek hülyék!
- Ne már, ez tök jó! Benne leszel a tévében! – mosolygott bátorítóan. – Menj el, buli lesz!
- De én nem akarok! Nem akarom, hogy mindenki engem nézzen! Ráadásul már alig van időm a válogatóig! Semmi kedvem nincs kimaradni a suliból. Te is itt maradnál, én meg mennék? Na nem!
- Figyelj, ez egy hatalmas lehetőség! Szerintem megéri.
- Gondolod?
- Én akkor sem akarom.
- Oké, hagyok egy kis időt, hogy gondolkozz. Szólj, ha mész. Ha nem, nem ismerlek! – intett, aztán kiment az ajtón.
Szuper. Megyek a Voiceba. Nincs dalom, mert a Domino elég nagy benyalásnak számítana. Hajaj. Várjunk csak… megölöm őket!!!
Amikor énekeltem, biztos bekapcsolták a web kamerát, ami így mindent rögzített. Simán van annyi befolyásuk, hogy benevezzenek így, és be is juttassanak élőbe. Hogy ezek még mekkorát kapnak!
Tök idegesen könyököltem a csengőjükön, negyed órával később. El volt a szerencsés, aki jött nyitni. Szóval ő lemarad az első részéről a balhénak. Csak intettem, mert ha megszólalok, tuti rajta vezetem le a feszültséget.
- Normálisak vagytok?! Beneveztetek a Voiceba?! Megöllek titeket! – ugrottam nekik. Tíz percig öltem őket, aztán kifáradtam, de azt hiszem jó munkát végeztem.
- Én mondtam, hogy ne. – mondta Eleanor még mindig sokk hatása alatt. Ja, kicsit szétszedtem a fiúkat.
- Most mi lesz? – ültem fel a kanapéra.
- Mész, kiscsaj! – röhögött Loui.
- Ha még egyszer így hívsz…!
- Oké, nyugi!
- Egy. Mit éneklek? – kérdeztem.
- Most mondanám, hogy One Direction, de te lány vagy, ezt későbbre is tartogathatjuk. – mondta Zayn.
- Kösz, de ezzel még nem oldódott meg.
- Hm… valami jó kis női előadó. – gondolkozott El.
- Kesha, Pink, Lady Gaga, Beyonce, Britney Spears, Cheryl Cole, Cher Loyd, Miley, Taylor…
- Várj! Cheryl? – kérdeztem.
- Neki vannak jó kis számai.
Annyira nem szeretem őt, de van egykét jó száma, az egyiket azonnal meg is neveztem.
 - The Flood.
- Biztosan? Az elég nehéz.
- Jó tanáraim vannak. – mutattam a fiúkra „na ehhez mit szóltok?” fejjel, és elégedetten dőltem hátra.
- Ezt benéztük. – nézett a másik négyre Harry.
- Végül is valamilyen szinten igaza van. – állt mellém Niall.
- Köszönöm! – kiáltottam győzedelmesen.
- Ne már, hogy mellé állsz! – röhögött Hazza, mire összehúzott szemekkel méregetni kezdtem. Bosszúforralás következik, ha így folytatja.
- Most egy kis segítség nem a világ! – tárta szét a kezét Liam. Az angyal.:D
- Fiúk, azt hiszem, kezdhetitek, mert már nincs sok idő a válogatásig! – mosolyogott Eleanor. Hahaha.
Szóval szépen beültem a számítógép elé, és meghallgattam, dúdolgattam, és a szöveget olvasgattam (lyricsban néztük).
- Most már énekelni is kezdhetnél végre, mert eléggé unom már ezt az egyformaságot. – vakarta meg Lou az állát.
- Oké, de nem lesz valami jó. – mondtam, és elindítottam újra, ezúttal karaokeban.
- Nem lesz túl nehéz dolgozni vele. – néztek össze.
- Hű, nagyon jó a hangod! – jött oda El is. Igen, ő még nem hallott.
- Dehogyis! – legyintettem. – De azért köszi. – mosolyogtam, és lenyomtam az újraindítás gombot.
A fiúk meg folyton mondták, mit hogyan csináljak, mikor legyek hangosabb vagy halkabb, mikor nyomjam meg jobban a szótagot vagy harapjam kicsit el, hogy mikor volt hamiskás, és hogyan javíthatok rajta, meg ilyesmik. A végére már kívülről fújtam a szöveget.
- Oké, tanítunk egy nagyon egyszerű kis koreográfiát. Hogy ne legyen olyan unalmas. – dobta fel az ötletet valamelyik hülye.
- Ez egy lassúbb szám, nem hiszem, hogy a ti mozdulataitok passzolnának hozzá. – figyelmeztettem őket. Szerencsére végiggondolták, és békén hagytak a tánccal.
Még egyszer elénekeltem, aztán fáradtan dőltem le a kanapéra. Eleanor meg a kezembe nyomott egy cappuchinot.
- Köszönöm! – vettem el, és belekortyoltam. Hát, jobb, mint amit én tudok.
- Nincs mit.
Mikor kinéztem az ablakon, már sötét volt, én meg fáradt voltam, és még semmit sem tanultam.
- Nyomorékok, nekem holnap iskola van! – hordtam le őket, aztán gyorsan hívtam egy taxit. Összeszedtem a cuccaimat, és mire odaért a taxi, már el is búcsúztam tőlük, és kiléptem az ajtón. Ledaráltam a sofőrnek a címemet, és indulhattunk.
 Otthon rohantam a szobámba tanulni. Valamikor fél 11 körül végezhettem a tanulással. Akkor már csak egy kis salátát kaptam be, a tévé előtt ülve, aztán mehettem tusolni. Holnap suli van! Jesszus, mit kapok!?

Remélem tetszett! Ez is jó hosszúra sikeredett.:)
Kommenthatár nincsen, de ez nem azt jelenti, hogy nem esne jól egy-kettő. És ha folyamatosan követtek, vagy megtetszett a történet, és van google fiókotok, vagy blogspoton vagytok, kövessetek be.:)

Nina.*

5. rész - "Botrány lesz az életed!"

Sziasztok emberek! Ihletem van, meg írhatnékom. Ez ma a második rész, remélem örültök, és tetszeni fog. Ez már hosszabbra és eseménydúsabbra sikerült. Visszajelzéseket elfogadok, és nyugodtan be lehet követni! :) Nina.*

A hétfői találkozás után tökre fel voltam dobódva, és sokkal nagyobb önbizalommal kezdtem neki a napomnak. Ettől menőbbnek éreztem magam, és a menő csoport is könnyebben befogadott. Victoria kicsit meglepődött a magabiztosságomon, de sokkal jobban tudott így kezelni. Szóval minden a legnagyobb rendben.
Victoriaval csütörtökön elmentünk plázázni és vettünk egy csomó jó cuccot is. Bejártuk az összes boltot, és utána beültünk a Starbucksba is. Nagyon jól éreztük magunkat. Elég sokat lógtunk nálam, mert neki elmondása alapján nagyon szigorú szülei vannak, és nem nagyon szeret otthon lenni. Ezen kicsit meglepődtem, de nekem nem gond, ha nálam lóg.
Mára (péntek) viszont semmi programot nem szerveztem legjobb barátnőmmel.
Ahogy megszólalt a telefon, csak úgy kipattantam az ágyból.
 A szekrényemet felkutatva találtam mára is egy jópár tetszetős cuccot, de végül a választásom erre az összeállításra és erre a cipőre (rózsaszínesebb változatban) esett. Megkerestem a napszemüvegem, és a táskámat a vállamra kapva indultam is az iskolába.
- Szia Victoria! – köszöntem már messziről, és miközben közelebb léptem, integettem.
- Szia Nina! – derülte fel, és odafordult hozzám. Megöleltem, és egy puszit nyomtam az arcára. Ő ugyanígy. Ezek után csatlakoztunk a beszélgetésbe. Körünkben a menők: Nate, Jeremy, Ben és Bell. Utóbbi kettő járnak, és Jeremynek is van barátnője, de elvileg külsős. Hát jó, nekünk mindegy, nem csorgatjuk a nyálunkat senki után. Persze ez nem azt jelenti, hogy a plázában nem nézzük meg magunknak a jó pasikat, és utána nem beszéljük ki őket.;)
Ma egész kis könnyű napunk volt, csak öt óránk volt. Abba a fajtába tartozunk, akik okosak, és szeretnének továbbtanulni, szóval órán odafigyelünk, készülünk és tanulunk is otthon jócskán. De ha annyira nem fontos az anyag, vagy inkább már tudjuk, akkor képesek vagyunk az egész órát végiglevelezni. SMS, ingyen hívhatom és küldhetek neki üzenetet. Meg fordítva is, szóval szépen megvagyunk. A gyorshívómon ő az 1, Lou a 2, anyu a 3, a fiúk a 4, 5, 6, 7, apu a 8, és itt már szépen be is telt, meg amúgy sem vagyok több emberre kíváncsi. Vagy ha igen, akkor majd szépen kutakodok a telefonkönyvben. Akkora a képernyő, simán megtalálom negyed perc alatt. De most annyira nem fontos a telefonom!
Szóval búcsút vettünk a többiektől, aztán nagy nehezen egymástól is. Ő elment haza, aztán majd este elmegy Bellhez bulizni. Hívtak engem is, elvileg állat lesz, visznek piát, jó lesz a zene, meg minden. Én elhiszem. De azért nekem mégiscsak jobban megéri találkozni az 5 legjobb fiúbarátommal, akik nem mellesleg a One Direction! Ezzel a tudattal kelni minden nap nem semmi.
Vigyorogva nyomtam meg a csengőt. Egy perc múlva Zayn sietett ki az ajtón. Iszonyúan lusták, de nagy sokára csak ráveszi magát az ajtóhoz legközelebb lévő, hogy nyisson. Nekem megéri, lehet, hogy nekik is. Mindegy, most rajtam van a hangsúly.:P
- Hello, Zayn! – mosolyogtam rá, mire ő is megvillantotta az 550 wattos vigyorát.
Az előszobában kiléptem a magas sarkúmból, mert már eléggé lejártam a lábam, és mit sem törődve a tancuccokkal, levágtam a földre a táskám.
- Hi everybody! Megjöttem. – vágtam le magam a tojásfotelbe, és átnéztem az egyik újságot, amit az asztalon találtam. Nem, nem olvasnak újságot. Csak éppen király fotók voltak benne róluk, szóval illett megnézni. De tényleg állati jó képek voltak. Mire visszaraktam, már ott voltak előttem életnagyságban és épp az ’Up all night’ c számukat énekelték. Először kuncogni kezdtem, aztán mosolyogva végighallgattam az előadást, és miközben az egósok hajlongtak, én széttapsoltam a tenyerem. Aucs.
- Na, most te jössz! – mutatott rám Lou.
- Hát erre megy ki a játék?! – bosszankodtam.
- Ahamm. – vágott Harry idióta fejet.
- Te jössz!
- Én biztos nem!
- Dede!
- Borzalmas hangom van.
- Nem baj.
- Megsüketültök!
- Oké.
- Borzalmasak vagytok! – néztem rájuk reménytelenül. Vigyorogva bólintottak, mire és lemondóan sóhajtottam. – Mit éneklek?
- Legyen, mondjuk a Moments/One Thing/WMYB/I Want/I Wish. – Szóval öten ötfélét vágtak rá.
- Inkább egyiket sem. 1: mert nem tudok dönteni. 2: mert most inkább Jessie J-től a Dominot akarom.
- Oké, halljuk.
- De! Csak ha valaki berakja a karaoke változatot. Aztán meg füleket befogni.
Pár perc kattintgatás után felcsendült a szám.
Lehunytam a szemem, és úgy kezdtem neki. Próbáltam olyan lazán, odaadással, mint Jessie. Aztán már nem érdekelt semmi, csak élveztem.
Amikor vége lett kinyitottam a szemem, és félve néztem a srácokra, miközben kicsit elhúztam a számat.
- Nina, te hülye vagy! – szólalt meg előbb Liam.
- Nagyon jó a hangot, állati voltál!
- Én biztos nem, ti vagytok a hülyék.
- Figyelj, mi értünk hozzá, szóval hallgass ránk.
- Nagyon jó hangod van kislány! – mutatott rám Lou. Aztán a bejárati ajtó csattanását hallottuk.
- El! Szia! – rohant oda hozzá, és csókkal köszöntötte. – Bemutatom Ninát. Nina, Eleanor.
- Nagyon örülök. – ráztam kezet őszinte mosollyal. Ekkor már ő is jobban felengedett. Eléggé féltem, hogy mindenfélét vágnak majd a fejemhez a barátnők. Eddig pozitív, majd meglátjuk.
- Jó hogy jössz! – mondta Zayn és rám kacsintott. – El is énekel!
- Höö, én biztos nem! – tiltakozott. Rokonlélek.

- Dehogynem!
- Ne már! Legalább őt hagyjátok, ha nem akar. Elég volt nekem égni. – védtem meg.

- Ohó, ki vagy te, hogy itt felszólalhatsz?! – kérdezte meg Harry színpadiasan. Oké, akkor játszunk!
- Még lehetek! Egyébként egy kis senki mit keresne itt?! – mutattam kettőnk közé. Zayn biccentett egyet, láttam a szemem sarkából.
- Hm, van egy jó ötletem! – mondta Niall, mire Liam és Lou megrohamozta a számítógépet, El meg szidta őket. A legjobb, hogy mi ebből semmit sem vettünk észre mert vitáztunk. Ki tudja mit csináltak.
Estefelé Eleanorral elmentünk a konyhába és csináltunk kaját a fiúknak (meg magunknak).
- Tudod, én először nagyon féltem, hogy mit fogsz szólni. Hiszem Lou talált rám, én megértem. De tudnod kell, hogy én nagyon tisztelem a ti kapcsolatotokat, és te eddig is nagyon szimpatikus voltál. – tört ki belőlem az őszinteségi roham.
- Egy kicsit azért én is féltem tőled. De örülök, hogy jól sült el. – mosolyodott el.
- Szintén. – néztem rá, aztán felemeltem a tálat, és elvittem az asztalhoz. – Fiúk… - kezdtem, de Niall megelőzött.
- Kajaaa! – rohant be az étkezőbe. Nem is ő lenne.

- Ez nagyon finom! – dicsértek meg minket. Egy modell és egy vidéki lány mikre nem képes együtt.:D Pff.
 Nem sok idő múlva mennem kellett sajnos. De még nem volt olyan sok idő, úgyhogy inkább fogtam egy taxit és eldobattam magam haza. Ott átöltöztem partyruhába és mentem is át Bellékhez.
Kicsit ittas volt már a társaság, de a zene és a hangulat tényleg jó volt. Én is ittam egy kicsit, meg táncoltunk, Victoria nagyon elvolt, még lazább lett az italtól, elég jól éreztük magunkat. Valahol a nappaliban aludhattam be Victoria alatt. Mivel reggel elég álmosan keltünk, nagyjából egy időben, icipicit másnaposan.
- Szia Nina. Hogy kerülsz ide?
- Este jöttem. – mosolyogtam rá Natere.
Nagy nehezen kitornásztam magam Victoria alól, és elindultam haza. Út közben anya hívott.
 - Na, kislányom ez aztán nagyon nem vall rád. Hetente plázába jársz, menő társasággal lógsz, és hajnalig partizol. Ezek mellett még menő sztárokkal nyomulsz, akiknek barátnőjük van?! Azonnal jössz haza! Botrányos az életed! Az lesz, hidd el!
- Anya, jó reggelt, először is. Másodszor meg kicsit túlreagálod. Te is mondtad, hogy a stílus fontos. Tessék, itt vagyok, csak éppen kell mit felvenni hozzá. Nem költök annyi pénzt, mint gondolod. És mi a gond azzal, ha van egy barátnőm, aki menő, és jóban van még pár menő emberrel, akik nekem csak haverok?! És ez csak egy kis nyárbúcsúztató buli volt péntek este, még van egy csomó időm tanulni. És ők nem csak sztárok, ők a One Direction!!! És Lou barátnőjével már találkoztam, elég jóban vagyunk. Nem akarok tőlük semmit, szóval remélem Daniellel és Perrievel is jól kijövök majd, ha találkozok velük. Nem botrányos az életem, nyugi!
- Még nem az.
- Majd szólok, ha az lesz. Nem tervezek semmi hülyeséget.
- Nagyon megváltoztál. Nem tetszik, ahogy beszélsz.
 - Sajnálom, de én már itt vagyok, és ilyen lettem. Őszi szünetben találkozunk. Puszi, szia! – raktam le. Kissé másnaposan hazafelé sántikálva magas sarkúban nincs túl sok kedvem az ősökhöz. Na mindegy. Mindjárt otthon vagyok, megfürdök, mert az most rám fér, beülök a tévé elé gőzölgő teával, megnézem mi van a neten, aztán ráhajtok a tanulásra.

4. rész - Barátok

Sziasztok! Itt a negyedik rész, innentől mostmár talán kicsit eseménydúsabb lesz. Remélem tetszik a történet. Bár a nézettség még elég gyér, és kommentek sincsenek. Elfogatok pozitív-negatív kritikát. Na, de nem untatlak titeket tovább, itt a rész, ez a lényeg. :) Nina.*

Reggel eléggé izgatottan keltem, vagy tíz perccel hamarabb a szükségesnél. A gardróbomhoz rohantam, és próbáltam választani a ruhák közül. Végül a fekete csőfarmerem, a többrétegű vöröses picike pöttyökkel díszített blúzom, és ne hűvöskés idő miatt a bakancsom vettem fel. Magamra rángattam még a blézerem, és a fekete nagy válltáskámba belepakoltam a sulis cuccaim.
A fürdőben megcsináltam a hajam. Nem kellett sokat foglalkozni vele, tűrhetően állt elve is. Csoda. A sminkem csak kis enyhe, ahogy szokott: alapozó, szájfény, spirál. A kiegészítőkkel is csínján bánok. Nem túl sok, és általában nem is feltűnő. Az egészalakos tükör előtt forgolódva néztem végig magamon. Egészen tetszett az összhatás. Azt hiszem, van stílusom, méghozzá jó. Ennek örülök. Na, nyomás, elkések.
A suli elé érve minden bátorságomat összeszedtem, és nem törődve a sok kíváncsi szempárral, felsiettem a lépcsőn.
Az osztály előtt egy barna hajú lány bandázott pár menő lánnyal, és pár fiúval. Elég menőnek tűnt. Mikor beértem a terembe már a padján ült. Kipakoltam a cuccaim, aztán jobban megnéztem magamnak. Kell egy barátnő. Lou szerint egy menő barátnő. Végül is szeretnék menő lenni. És ez vele sikerülhet. Jobban végigmérve megnéztem mennyire megfelelő barátnő-alapanyag. Oké, bolond vagyok.
Nagyon jó stílusa van a csajnak, annyi szent. Elég menő, sok pasi van oda érte, a csajok is bírják, meg kicsit irigylik is. De eddig semmilyen lány nem ment oda hozzá. Elővette a telefonját (ugyanolyan, mint az enyém) és kuncogni kezdett, aztán újra rezegni kezdett a telefonja, és ezúttal már röhögésben tört ki. Mosolyogva figyeltem, ahogyan elintézi a dolgait, aztán minden bátorságom összeszedve odamentem hozzá. Oké, kissé bátortalanul, de próbáltam határozottnak tűnni.
- Hello. Nina Thompson vagyok. – mosolyogtam rá. Kissé meglepődve nézett fel, de aztán elmosolyodott, és kezet rázott.
- Victoria Frewen. Új vagy itt?
- Igen. Most költöztem ide Londonba.
- Úú, vidéki vagy? – kérdezte kicsit piszkálódva, aztán hangnemet váltott. – Nem sokat voltam vidéken. Milyen ott lakni?
- Hát, korántsem ilyen izgalmas. Vannak szép helyek, de Londonhoz képest minden egy kis semmi. Imádom ezt a helyet.
- És milyen a kolesz?
- Nem koleszes vagyok.
- Hát akkor?
- A szüleim vettek nekem egy házat.
- Wow, egyedül laksz? Mázlista csaj! Nekünk egész kastélyunk van, de simán feladnám egy kis egyedüllétért.
- Meg tudlak érteni. – mondtam. – Majd körbevezetsz? Ez az első napom, és semmit sem tudok.
- Persze. – mosolyogott. Csevegésünket a csengő szakította félbe.
Az órák nagyon jól teltek, szünetekben pedig megismerkedtem az iskolával. Először is megigazítottuk a sminket a mosdóban, mi más? Utána körbe lettem vezetve mind a 3 szinten (kétemeletes), a másik épületben (tornaterem, öltözők) és az udvaron is. Megismerkedtem a nagymenőkkel, és a nap végére már egészen sikerült felengednem közöttük.
- Na, hogy tetszik? – kérdezte utolsó óra után Vitoria.
- Nagyon jó. Állati nagy, modern, és ez a nyüzsgés!
- Na, örülök. – mosolygott.
- Átjössz hozzám? – kérdeztem.
- Rendben. Csak felhívom a szüleim. – mondta, tárcsázott, és elfordult. – Indulhatunk.
Az utat végigbeszéltük. Kiderült, hogy ő csak egyszer volt vidéken, amikor temették a nagynénijét, akivel csak egyszer találkozott kisbabaként, szóval nem volt sok idő körülnéznie, de a friss levegő tetszett neki. Amúgy meg meglátszik rajta a dolog, igazi nagyvárosi lány, sokkal otthonosabban mozog, mint én. Azonnal eszembe juttatta Louist. Az utcába érve rendeltem kaját.
- Hű, szép kis lakás! – mondta belépve.
- Hát, köszi.
Ledobta a táskáját és körülnézett. Valamivel otthonosabban mozgott, mint Lou.
- Hm, mit hallgatsz? – lépett a hifihez, és elindította a CDt. Éppen az Up all night volt berakva. – Te is szereted őket? Imádom! – visongott, aztán továbbment a szobában. Persze azonnal szemet szúrt neki eg bizonyos fehér cetli. – Nem hiszem el! – nevette el magát hitetlenül. – Alig érkeztél meg a városba, máris van egy Louis által dedikált papírod? Képed nincs?
- Most hogy így mondod, azt is csinálhattam volna. Sajnos nincs. – mondtam szórakozottan, ami szerencsére nem szúrt neki szemet. Ha tudná! Akár most is felhívhatnám az emlegetett szamarat, hogy jöjjön már ide egy kép erejéig. Persze nem fogom.
Már egy ideje nálam voltunk, megettük a rendelt kaját, amikor megcsörrent a telefonom.
- Nekemisolyanomvan! – mutatott á azonnal, aztán hagyta, hogy felvegyem.
- Szia! – szóltam bele a telefontba vigyorogva. Ki nem kedveli ezt az idiótát, akinek jelenleg nem mondom ki a nevét, mert akkor meghalok.
- Hello, Nina. Most átjöhetsz!
- Hogy mi?! Ez komoly? Úristen. Mindjárt indulok. Hű.
- Pasid? – vonta fel a szemöldökét.
- Nem, csak egy barát. – mondtam röviden.
- Na, lassan nekem is mennem kell. – nézett rá az órára Victoria.
- Akkor holnap a suliban? – kérdeztem.
- Holnap a suliban. – mondta mosolyogva és átölelt.
- Szia! – köszöntem el, mire még intett egyet, aztán elindult. Én meg a másik irányba.
Nagyon izgatott voltam, amikor megnyomtam a csengőt. Eleve még nem is jártam náluk.
- Szia kislány! – nyitott ajtót Lou.
- Szia! – vigyorogtam.
- Na gyere, bemutatlak nekik. – húzott beljebb.
- Srácok, ő itt Nina.

- Szia! – pattantak fel a kanapéról/fotelról/földről és jöttek oda hozzám.
Mindenki bemutatkozott, ami persze tök felesleges volt, mondjuk annyira izgatott voltam, hogy képes lettem volna elfelejteni a nevüket. De éppen nem sikerült. Hát csak annyit tudok mondani, hogy eszméletlen jó pasik mind, sokkal jobb, mint a képeken.
 Utána nagyon sokat beszélgettünk, és egész hamar feloldódtam. Állati jó fejek, nagyon hülyék. Emellett persze kedvesek és figyelmesek is. Nagyon megkedveltem őket, nem csalódtam, sőt!

3. rész - Új suli, kiteljesült barátság...

Örülök, minden visszajelzésnek. Köszi puszi. Nina. :)

*Az osztály szemszögéből*

Évnyitó. Már csak két évet kell kihúzni ebben a gimiben. Tizenegyedikesek lettünk. Az osztályfőnök belépett az ajtón, és köszöntött minket. Aztán a tévében megnéztük az unalmas beszédeket meg hasonlókat az igazgatótól. Mindig várják a végét. Az a legjobb. A semmittevés is izgalmasabb.

- Gyerekek, több tiszteletet! – mondta az osztályfőnök. Ez már a harmadik alkalom, hogy végigalusszák az évnyitót. Nem is ők lennénk. – Szóval fontos bejelentenivalóm van. Idén új osztálytársatok jön.

Zúgolódás támadt a teremben. Tizenegyedikben? Mégis ki a frász? Azonnal záporoztak a kérdések.

- Ugye valami jó pasi lesz? – kérdezték a lányok reménykedve. Nem bírnak a fiúkkal. Persze amúgy nagyon jól elvannak együtt, de ők is olyan idióták.

- Dögös csaj?! – kapták fel a fejük. Ugye leírtam, hogy nem lehet bírni velük?

- Nem ígérhetek semmit. Lány. – mondta ki. Erre a zúgolódás még hatalmasabb lett. Ha nem ígérhet semmit, az általában egyenlő azzal, hogy ronda. Biztos kövér is. Ne már!

- Ben, kérlek, menj le érte az igazgatói irodába.

*Nina*

Reggel izgatottan ébredtem. Gyorsan megreggeliztem, nehogy beájuljak az osztály előtt. Huh, nagyon izgulok. Visszafogott sminket csináltam, és csak minimális mennyiségű kiegészítőt. Na meg az ünneplőt. Ami első látásra borzalmasan állt. Szerencsére a tükör megnyugtatott, így egyszerűen csak béna volt. Sokkal jobb. Pff. Miután ötezerszer ellenőriztem magam, végre elindultam. Már ismertem a város ezen részét, egész héten Londont jártam, meg a plázákat. Sikerült kiismernem magam. Hátha nem tévedek el.

Az iskolába özönlöttek be a diákok, ügyet sem vetettek rám. Mindegy. Gyorsan beslisszoltam, feltűnésmentesen a nagy épületbe, és megkerestem az igazgatói irodát. Mivel egyszer már voltam itt, nem okozott gondot megtalálni. Az elején egy csomó idő elment a „műsorral”. Tiszta unalmas volt. Gondolom, az osztályok hogy unhatták. Utána jöttek az utolsó regisztrációk. Mikor végeztünk, kopogtak az ajtón. Milyen pontosak.

- Elnézést. – biccentett a fiú, aki belépett. Meglepve nézett rám. – Jó napot, igazgató úr.

- Kísérd fel az osztályba. – lökte meg az igazgató enyhén a vállam.

Az út az osztályig csendben telt. Csak a cipőm sarkának kopogását hallottam a folyosón. Aztán ott álltunk az ajtó előtt. Nagy levegőt vettem. Ben kinyitotta az ajtót. Tiszta udvarias volt, nem engedett előre. Mit is vártam? Csak belépett a terembe, és sírást tettetve törölgette a szemét.

- Nagyon csúnya! – nyávogott. A francba. Tényleg csúnya vagyok? Ne már, annyit paráztam a mai nap miatt. Az öltözékem is megfelelő szerintem. Ronda vagyok?!

Szóval kis önbizalomhiánnyal, de beléptem a terembe. Az osztályfőnök magam mellé vont.

Az osztály némán figyelt rám. Tisztára ki vagyok. Elmondtam, hogy ki vagyok, honnan jöttem, miért. Persze a konzervatív változatot, aminek köze sem volt a One Directionhoz. Aztán beültem az egyetlen üres padba, és figyeltem.

Amikor távoztam az iskolából, kacsintgattak rám a fiúk, a lányok meg jól megnéztek maguknak. Akkor most mi is van?! Ronda vagyok. Aztán meg kacsintgatnak, jönnek a csajozós dumákkal, és nyáladznak. Jézus, hova jöttem?! Minden helyes és nem helyes fiút, ja meg a nem épp kellemes tekintetű lányokat is mellőzve, lesétáltam a lépcsőn, és indultam hazafelé. Igen, a j irányba, és sétálva. Kell egy kis idő, hogy kiszellőztessem a fejem.

Elővettem a telefonom, és bementem a névjegyzékbe. Megkerestem a ’???’ nevezetű pontot, és rámentem. A jegyzeteknél: ’Még kérdéses.’ Felette a telefonszám. Kis töprengés után lenyomtam a hívás gombot, és a fülemhez emeltem.

Még csak egyszer találkoztam vele. De nagyon jó fej, imádom. Ja, és ő az egyetlen támaszom itt Londonban. Kicsengett. Szóval legalább létező számot adott meg. Nagyon szükségem van/lesz egy barátra. Remélem, benne megtalálom. És remélem, én meg nem megyek az agyára, vagy ilyesmi. Végül is, már egy jó ideje életjelet sem mutattam, legalább nem tart rámenősnek. Huppsz, felvették.

- Hallo? Ki vagy? – kérdezte egy elég ismerős hang. Talán Liam. Úristen, úristen, úristen! Egyre jobb!

- Ömm, szia. A közelben van Louis? – kérdeztem.

- Honnan tudod a számát? – kérdezte Harry.

- Kihangosítottatok? Amúgy ő adta meg.

- Igen, aha. Nincs itthon.

- Akkor mindegy.

- Mit akarsz tőle? – kérdezték.

- Mindegy. – mondtam.

- Oké. – mondták furán. Lerakták. Biztos valami őrültnek hittek.

- Pff.

- Te még élsz? – hallottam meg egy ismerős hangot a hátam mögül. Azonnal vigyorogni kezdtem.

- Te még élsz? – kérdeztem vissza.

- Te jó ég, mi ez rajtad? – mutatott az ünneplős cuccra. Na igen, ő meg a máslista laza szerkóban.

- Tudod, évnyitó, suli.

- Ja, aha. Szívás. Eltűntél.

- Honnan tudhattam volna, hogy tényleg az a számod? – kérdeztem.

- Tényleg az.

- Tudom.

- Honnan?

- Liam meg Harry vette fel. Ezelőtt – az órámra néztem. – 2 perccel.

- És kiismered már magad Londonban? – kérdezte röhögve. Ég a fejem.

- Igen, már elég jól. Egész héten jártam a várost. Nagyon tetszik. Hamarabb kellett volna jönnöm.

- Kislány, itt vagy, az a lényeg. A többit bepótolod.

- Be is fogom, nyugodj meg. Nem lesz nyugta a városnak!

- Őrült vagy.

- Ühüm, igen.;P – mondtam, és benyomtam az ajtót. – Kávé, tea, répa, valami?

- Vicces vagy. Nem, kösz. – lépett be a házba. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy vajon Eleanor ilyenkor mit kaphat? De amilyen gyorsan jött, úgy ment is.

Miközben én kavargattam magamnak valami löttyöt nyugtatóul, levágta magát a kanapéra. Érezd otthon magad. Teljesítve: 100%. Nem én takarítok, tőlem még sarat is dobálhat a falra. Na jó, inkább ne. Mikor beértem a nappaliba, körbe-körbe sétálgatott a szobában. Nekem is tetszik a nappalim. Aztán felkapta a távirányítót és mit sem foglalkozva a meglepett fejemmel, kapcsolgatni kezdett a csatornák között. Komolyan, ha álam így elvan, akkor otthon mit csinál? Biztos kíváncsi vagyok rá?

Valamelyik zenecsatornán épp az ő számuk szólt, szóval kis egoista módjára, ott és akkor megállt, és szólt a zene. Imádom őket. Mind az ötöt. Ahogy énekelnek. Ahogy kinéznek. Hogy milyen hülyék. Ja és a klippek.

- Hogy néz! Ugye milyen szexi vagyok? :$

- Nagyooon. – mentem bele a játékba.

- Nem lehetne, hogy levedd a szemed a képernyőről?

- Amíg a klipp megy, biztos nem. – mondtam.

- Ééééééés vége! – kiáltotta. Tényleg vége volt, továbbkapcsolt.

- Amúgy érezd magam itthon. – mondtam, nem mintha számított volna a mondat.

- Kösz, megvan. – vigyorgott.

- Mindjárt jövök. – mondtam, aztán felvittem a táskám a szobámba.

Kipakoltam a tankönyveimet, meg átöltöztem. Szedd össze magad, Nina. Sóhajtottam, aztán lementem a lépcsőn. Azaz csak lementem volna, mert Lou állt az ajtó előtt.

- Te itt egyedül laksz? – kérdezte.

- Igen. Miért?

- Túl nagy ez neked. Bejárónő van? Pasid?

- Igen. Van. Nincs. – válaszoltam szépen sorban a kérdésekre. – A szüleim nem akartak koleszbe rakni. Így vettek egy házat.

- Ez elég egy háromfős családnak. – integetett a szemem előtt.

- Mert miért ne?

- Oké, gazdag szülők, menő gimi, jó kapcsolatok…

- Mi? Milyen kapcsolat?

- Figyelj, a szüleig gazdagok, szinte bármit megkaphatsz. Ráadásul nézd csak ki van a házadban.

- Ahaaa. Értelek.

- Na. Szóval mi a gond?

- Nincs gond. Mi lenne?

- Tudom már! Beilleszkedés! Akarsz barátokat vagy sem? Túl szerény vagy. Lehetsz az egyik legmenőbb csaj a suliban.

- Hogy érted ezt?

- Figyelj, konkrétan bármit megtehetsz, ha akarsz. Összeszeded magad, szerzel pár csajt utánfutónak, kéthetente váltod őket, és máris milyen menő lettél.

- Aha, kösz. – mondtam furán. Mivan?! – És te hogy bírod?

- Nehezen. – mondta. Én pedig értettem.
Nincs semmi magánélet, mindenhol felismerik őket. Már fáj a fülük a rajongók sikításától. Az ujjuk begörcsöl az autogramok osztogatásakor, és a legrosszabb napokon is jó fejjel kell beállni pár kép erejéig. Az egész világ róluk beszél. A maximumot várják el tőlük, pedig tudják, hogy nincs is idejük szinte semmire a sok fotózástól/meghívástól/interjútól/stúdiófelvételről/fellépéstől. Milyen rossz lehet néha. De azért erőt adnak a rajongók. És remélem, az utálkozók meg csendben maradnak.

Mindenki arra vágyik, hogy egyszer sztár legyen, és dúsgazdag. Aztán megvilágosodik. Azt hiszem, én már félig megvagyok ezzel. Elmosolyodtam.

- Na, szóval. Mit csinálunk? – kérdeztem.

- Nem tudom. Valamikor lehet, hogy be kéne mutassalak a srácoknak.

- Hűű. – ujjongtam. Áááá, csípjetek meg? Ez komoly? – O-oké. Mikor?

- Legközelebb. Mondjuk.

- Várom.

Ha azt mondom, hogy még elég sokáig maradt, nem értitek az ’elég sokáig’ot. Túl kevés időt gondoltok. Jó, azért éjszakára már elment. Hova gondoltok?! Nagyon jól éreztem magam, és ő is. Annyira birom a srácot. Iszonyatosan idióta. :)

2. rész - Egy új ismerős

Egész szép kis nézettség gyűlik itt. Eggyezzünk meg, egyenlőre 15+ megtekintéstől jön a kövi rész.:)

A reggelemet szépen ellustálkodtam. Viszont reggel fél 11re sikerült felkelnem. El is határoztam, hogy keresek egy plázát, ahol szépen bevásárolok, és megebédelek. Igen, elég jól hangzik. Jó kis terv. Csak éppen ha azt vessszük, hogy eddig egyszer voltam Londonban, szülővel, 5 éve, akkor kicsit megváltoznak a gondolatok. A házból kilépve rájöttem, azt sem tudom, merre kéne indulja ahhoz, hogy megtaláljam a központot. Balra vagy jobbra? Végül balra indultam. Jól tettem. Haladok, ezaz!
Eljutottam addig a sugárútig, vagy miig, de onnantól telljesen tanácstalan voltam, szóval gyorsan leintettem a egy taxit, és eldobattam magam a legközelebbi plázáig. Na igen, ez atán pláza volt a javából. Nem csak egy kis kétemeletes bevásárlócentrum. Elősször is megebédeltem, mert tiszta eszesen nem reggeliztem. Szóval megebédeltem egy gyorsétteremben, aztán bementem egy csomó boltba. Vettem vagy 7 szatyor ruhát. Nagyon tetszenek, tiszta menők. Van vállpántos felső, csőtopp, félvállas blúz, csőgatya, pulcsi, mintás Converse, napszemüveg, kistáska... szóval jól bevásároltam. A mosdóban át is öltöztem, így már nem néztem ki olyan snasszul. Sőt! A világoskék csőnadrág fehér alapon mintás blúzzal, és topánkával nagyon jó döntés volt. Kicsi máshogy fésültem a hajam, és felraktam a napszemüvegem. Mindjárt másabb. Nagyon tetszett. Azt hiszem, máskor is jövök. Vagy felkeresem a töbi plázát, és felvásárolom. Még eldötöm.
Utánna elsétáltam az iskoláig. Szép, és óriási. Valon hány gimis jár ide? Hú, biztos nagyon sok. Remélem jól fogom érezni magam. Így is, hogy tizenegyedikben kezdek. Kilencedik előtt, ugye nem éltem a lehetőséggel. Aztán tizedik elején jött a One Direction mánia, és még mindig él bennem a remény, hogy talán egyszer találkozok velük. Áh, a frászt, hülye vagyok. De azért álmodozni lehet.
Innen megpróbáltam hazajutni gyalog. Hát ez volt a mai nap legnagyobb butasága. Gyalog, a sulitól?! Azt sem tudom, hogy jó irányba indultam-e. Már valószínűleg Walesben jártam, amikor megpillantottam egy ismerős utcatáblát. Pech, hogy csak képről volt ismerős, mert erre még életemben nem jártam. Mindegy, mentem tovább arra, hátha találok valami érdekeset. Aztán eszembe jutott, hogy ha célbavenném a london Eyet, akkor könnyen hazaérnék. Csak éppen az volt a bökkenő, hogy fogalmam sem volt, az merre van innen. Már totál ki voltam készülve. Pedig milyen szép lehetett volna ez a nap. A nap sütött, viszonylag meleg volt , legalábbis nem fáztam, és egy aranyos kis park mellett sétáltam el éppen. Csak ezt éppen akkaor nem vettem észre. Elővettem a telefonom, és agresszív módszerekkel próbáltam beizzítani rajta a térképet. Nát, nem sikerült. Hívtam anyát.
- Szia kicsim. Milyen ott?
- A sulim szép nagy. A házat imádom. Van jó pláza a környék felé. London pedig nagy... és kommunikált. Hol a frászban vagyok?!
- Tudtam, hogy nem kellett volna egyedül elengednünk! - tett rám egy adag szemrehányást.
- Micsodaa? Dehogynem. Csak azért figyelembe kéne venni, hogy tegnap estefelé érkeztem meg, és azelőtt csak egysze jártam itt, anno! Egy nyamvadt kisvárosból jöttem, mit akarsz már?!
- De ez egy nagyváros. Könnyű elveszni, és akkor rossz dolgok történhetnek veled.
- Na ne mondd! Amúgy meg ne félts, csak vezess haza. mergvédem én magam.
- Hol vagy?
- Öö... - kezdtem. De tényleg. Hol vagyok?! Letette. - A francba!
Eltettem a telefonom, aztán megfordulktam és elindultam mostmár alószínűleg jó irányba. Amikor is belebotlottam egy idegen srácba. Nem is láttam, hogy valaki mögöttem áll végig. Biztosan hallotta az egészet.
- Segíthetek valamiben? - kérdezte. Hát persze, hogy végig itt volt mögöttem.
- Ami azt illeti igen. - Persze csak ha nem akarsz sem megölni, sem megerőszakolni, mert akkor inkább egyedül oldom meg. Mondtam volna, csak úgy anya kedvért is. De a vége lemaradt.
Ekkor a srác felemelte a fejét. nem gondoltam volna, hogy ennyire helyes lesz. Meg azt sem, hogy nagyon hasonlítai fog valakire. Akkor is, ha álcázó, egyszerű ruha van rajta, és kapucni. Pár másodpercig leblokkolva álltam.
- Oké, nem fogok sikítani, mert akkor az errejáró 2 lány azonnal idejön. - suttogtam inkább magamnak. Hogy a frászba ne sikítsak, amkor szemben áll velemi Louis Tomlinson?
- Francba már, hogy vidéken is mennyi fan van.
- Nem örülsz? - kérdeztem meghökkenve.
- Dee, csak aért kicsit rossz, hogy nem bírok nyugodtan végigmenni az utcán.
- Ha még mindig lógatnád az orrod, akkor nem ismertelek volna fel. - mondtam. - Tényleg ennyire szeretncsétlen vagyok? - utaltam arra, hogy egy sztár leállt segíteni egy kis senkinek.
- Hát, igen. - vallotta be.
- Pff. Mondd, hogy nem álmodom, csípj meg! - kaptam rohamot.
- Ébren vagy, csend legyen már!
- Bocsi, csak ez... - kerestem a szavakat.
- Inkább induljunk, mielőtt feltűnő lenne, lécci! Aztán hazavezetlek, vagy mi.
- Ja igen. Komolyan, hol vagyok most?! - kérdeztem. Erre kiröhögött, de nem bántam. Mindegy, ledaráltam neki a címet, hogy hova kéne menjek. Erre már a hasát fogta a röhögéstől. Aha, szóval ennyire tévedtem el.
- Ne röhögj már. Még te mondod, hogy ne sikítsak, amikor két utcával arrébb is hallják a nevetésed!
- Oké, megpróbálom befejezni. - tört ki belőle újra. De ekkor már nekem is röhögnöm kellett. Tiszta béna vagyok.
- Amúúgy, haphatok autogrammot? - kérdeztem kiskutyaszemekkel.
- Csoda, hogy eddig nem kérdezted. - sóhajtott, és előszedett egy tollat.
- Köszönöm! - vigyorogtam.
- Na, ha már így összehozott minket a sors, medélj magadról. Engem már ismersz. - intett rendre. Hát nem csodálom, kerüli a feltűnést, nem lehet azért jó, ha mindenhova követik.
Csodálkoztam, hogy milyen könnyen beszéltem magamról, és hogy olyan jót beszélgettünk Már az utcánkban is voltunk.
- WoW. te aztán imsered a várost. Konkrétan a legtúlsóbb pontján futottunk össze! - mondtam, mire újra röhögni kezdett. Akaratlanul is elmosolyodtam. - Kérdezhetek valamit?
- Mondd.
- Miért álltál le? Miért nem mentél csak tovább?
- Eszembe jutott egy nagyon jó ismerősöm, akinek biztosan nagyon tetszenél. - mondta.
- Értem. Ez elég fura ok. Mindegy. Azért köszi.
- Nincs mit. Jó volt, hogy végre nem süketültem meg egy rajongó mellett.
- El tudom képzelni. - bólintottam megértően. Elmosolyodott, és átnyújtott egy cetlit.
Elköszöntünk egymástól. Ő valószínűleg már a sarkon fogott egy taxit, és meg bementem a házba, és vagy fél órán át síkítottam.
Miután elfáradtak a hangszálaim, és ittam egy jó nagy pohár vizet (elfáradtam), felcuccoltam a ruhákat a szobámba, azaz a gardróbba. Csak később jutott eszembe a kis gyűrött cetli. Elővettem a zsebemvől, és kihajtogattam. Egy telefonszám, és egy cím volt rajta...