Sziasztok! Nagy nehezen meghoztam a következő részt. Remélem, erre hamar meglesz a 10+ nézettség, mert csak akkor hozom. Ezenkívül több, mint 900 megtekintés, a statisztikák csodás adatokat mutatnak, szóval nagyon boldog vagyok! #szeretemazolvasoimat Nina.*
Tom hazament, és már a haverjai sem portyáztak a környéken. A pletykák lecsillapodtak. A rajongók izgatottan várják az ’Up all Night’ c. album bónusz számait. Én már ismerem, az elsők között rendeltem meg a CD-t, így már megvan egy ideje. A srácok ma mennek NY-ba, szóval már nincs időnk próbálni. Mindegy, a dalomat a párbajra, úgyis Jessie választja ki. És énektanárt is kapok, szóval nem lesz gond. Csak bennük biztos voltam. És most nem lesznek itt.
Reggel ezt a szettet vettem fel, és rohantam suliba, mert kis késésben voltam. Azt hittem, matekon majd megkapom a magamét, de Victoria sehol nem volt. Negyed óra után aggódni kezdtem. 1 üzenet, hát persze! Victoria írta.
- Vic? – kérdezte Nate összeráncolt szemöldökkel.
- Nem jön, nem érzi túl jól magát.
- Túl kevés a stressz? – röhögött Ben.
Hát igen. Tom és a bandája eltűnt, az egyetlen négyesét is kijavítottam, szóval éltanuló. Semmi terror…
- Hülye! – adott neki egy tockost a barátnője.
- Jól van, na. – szégyellte el magát.
Suli után átmentem barátnőmékhez. Hát igen. Jól mondta. Kastély, palota. Kivesszük a szülői szigort a designből, és meg is kapjuk a csaj stílusát, szóval tök jó a ház.
- Szia! Jobban vagy? – nyitottam be a szobájába.
- Teljesen. Megnéztem az összes csöpögős filmet, aztán rendbe szedtem a portfólióm, és már csengettél is. Happy van, menjünk át hozzád. – jelentette ki. Értetlenül néztem rá. – Nálad jobb a hely. Szülők.
- Ja, rendben.
Otthon találtunk a hűtőben sütit, amit kiraktunk tálra, és egymással szemben törökülésben eszegettük, meg beszélgettünk. Elmeséltem, mi volt a suliban, ő meg dióhájban a romantikus filmekről beszélt. Még vagy fél órát dumáltunk a semmiről, aztán feljött a bizonyos téma. A titok.
- Tulajdonképpen kik is ezek a barátaid? Öten vannak, fiúk, és legfőképp este találkozol velük. – töprengett. – Se név, se kor, se semmi. Én bírom a titkokat, és nem várom el, hogy mindent elmondj, de ez azért kevés egy kicsit.
- Tudom, és elmondanám, de… - kezdtem bele a mondatba. Ekkor a telefonom villogni kezdett, a kijelzőn Lou képe volt. – Egy pillanat. Bocsi. – mondtam, aztán felvettem.
- Na végre! Mi tartott ilyen sokáig? – szidott le. – Átugrunk hozzád, mindjárt megy a gépünk.
- Öhm, nem ez a legmegfelelőbb alkalom. Itt a barátnőm.
- Egyedül? – kérdezte gondterhelten.
- Igen. Csak ketten.
- Nem tudunk máskor menni, túléli a sokkot. – mondta Zayn. Komolyan elegem van már, hogy folyton kihangosítanak.
- Oké. – fordultam Victoriához. – Próbálj majd úgy viselkedni, mintha teljesen hétköznapi lenne.
Közben gyorsan rendbe szedtük a kinézetünket.
- Csengettek. – jegyezte meg.
- Megyek! – előztem meg. Gyorsan becsuktam az ajtót a fiúk mögött, és vártam a reagálást. Harry ment legelöl – első áldozat.
- ONE DIRECTION! – sikította Victoria.
- FAN! . ordították boldogan, és idiótán ugráltak. De bírom.
- OMG, Nina, csípj meg!
- Nem álmodsz! – mosolyogtam.
- Dededede hogyan?
- Majd később. Nekik menni kell a géphez.
- Igazából még van fél óránk. – mondta Liam.
Szóval addig nálam csöveztek. Csak ahogy szoktak, nagyon hülyék voltak. Imádom őket. Nagyon jó volt a hangulat.
- Itt alszol. – jelentettem ki, miután elmentek.
- Igenis!
- Tudod, annyira jó vagyok! – tört ki belőlem vidáman, miközben neki még mindig sikító rohama volt.
- Aha! Miért is?
- Sikerült rejtegetnem. – ültem be a gép elé. – A cikket is, a képet is, mindent. Senki semmit! Pedig az egész Tom munkája, ő küldte a cikket, a képet, mindent. Bár hülye is vagyok, hogy aznap elmentem a Nando’sba.
- Ooohh. – kiáltotta. – Akkor Niall…
- Hmm? – kérdeztem hatalmas szemekkel, és azt hittem kiköpöm a teát.
- Mindent tudok. – mosolygott, én meg félrenyeltem, és köhögni kezdtem. – Nyugi már! – csapott rá a hátamra. – Mesélj el mindent!
- […] De most már minden a régi.
- Hogy érted?
- Tom elment, örökre. A fiúkkal és a Voice-al se lesz egy darabig dolgom. Minden olyan, mint régen. Csak most Londonban. És ez jobb.
- Nem szeretnél híres lenni? Nem kedveled a srácokat? – kérdezte fennakadva az első mondatokon.
- Dehogynem! Csak nem épp egy stressz mentes dolog, szóval kösd fel a gatyád!
- Paparazzik? Sajtó? Oké!
- Eddig. De gondolj bele! Mit szólnak a szüleid? A rajongók vajon utálni fognak-e?
- Ünneprontó!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése